Happy end?

Kiváncsi voltam, hogy tudnék-e én is irni novellát, vagy kitalált regényt. Az alábbi történetem egy kicsit szomorú, egy kicsit komikus. Mindenkinek szeretettel ajánlom:

- Az isten szerelmére! Most nézd meg, hogy mit csináltál! - csattant fel Hamupipőke. Indulatosan félresöpörte az egyik szemébe lógó hajtincset és a padlóra bökött.
A király - név szerint II.Viktor - megtorpant és bűntudatosan vette szemügyre a padló azon részét, amit a felesége az imént sikált fel. Most nagy sárfoltok éktelenkedtek rajta.
- Ezerszer elmondtam, hogy vesd le a csizmád, mielőtt bejössz! Persze neked az, amit mondok az egyik füleden be, a másikon ki. Semmit nem lehet rád bizni. A múltkor is....
II.Viktor figyelte ahogy a felesége a vödör fölé hajol és kezdi eltüntetni a nyomokat. A szája, mint egy malomkerék csak darálta, darálta a szavakat. Vajon, ha belegyömöszölné az a felmosórongyot, akkor abbahagyná?
- Most meg mit bámulsz?! Különben is minek jöttél be?
- Én csak.., csak a kardomért jöttem - szólt félszegen a király.
Hamupipőke nagy sóhajtással felállt és elballagott a terem végén lévő kardért. Belenyomta a férje kezébe. - Tessék, itt van! De most már menj ki és legközelebb jobban ügyelj a tisztaságra!
- Igen szivem - motyogta az orra alatt Viktor. Sarkon fordult s igyekezett minnél előbb kint lenni.
Hamupipőke újra belemártotta a rongyot a forró vizbe és magában megállapitotta, hogy az új szappanfű kivonat mégsem olyan jó, mint a régi volt.

II. Viktor délután hozzálátott a tanácsadókkal és kancellárokkal megvitatni az ország ügyes-bajos dolgait.
- Felséges Uram! - szólt alsó-Burgundia kancellárja - az országban a nép egyre inkább zúgolódik.
- Ezúttal mit akarnak? - kérdezte a király.
A kancellár a többiekre nézett, majd kibökte. - Trónörököst követelnek Felséges királyom.
A király jól sejtette, hogy ezt fogja hallani. De hát hogy is mondhatta volna el nekik, hogy már régen nem élnek hásaséletet Hamupipőkével. Türelmetlenül intett a kezével. - Tudomásul vettem a nép követelését. Mi van még?
Felső- Burgundia kancellárja épp szólni akart, amikor kivágódott az ajtó és beviharzott rajta Hamupipőke. Haja csapzottan lógott az arcába, kezeiben egy kosarat szorongatott.
- Hát itt vagy! Már mindenütt kerestelek!
A király próbálta magát olyan kicsire összehúzni amilyenre csak tudta, miközben felesége rázúditotta panaszáradatát.
- Láttad már a frissen beültetett ágyásokat? Ez az új kertész mindent tönkretett. A pillangóvirágokat kiszedte, és helyükre valami rémséges gazt ültetett. A szakácsnőt pedig azt akarom, hogy dobd ki és helyébe vedd fel Hencida szakácsnőjét!
A kancellárok, tanácsosok és mindenki aki a teremben tartózkodott lassacskán az ajtó felé somfordált. A király is riadtan kereste a menekülés útját, de Hamupipőke résen volt.
- Nem mehetsz ki, amig Hencida udvarába nem sürgönyöztetsz a futárral - toppantott egyet, hogy még jobban nyomatékot adjon a szavainak.
A király kelletlenül bár, de megtette amit választottja követelt. Magában pedig azon tűnődött, hogyan változhatott meg ennyire élete párja. Az egész olyan jól indult. Hamupipőke egy szerény, kedves feleség aki leste ura és parancsolója minden kivánságát átalakult egy házsártos, veszekedős némberré. A király emlékeztette magát, hogy gyógyirt kérjen egyre gyakoribb, hasogató fejfájására az udvari varázslótól.

Az az este, amikor a király végzetes lépésre szánta el magát, viszonylag jó hangulatban indult. Még Hamupipőkének is sikerült visszafognia magát a vendégek előtt. A baj csak a desszert után következett be, mikor már mindenki jólakottan szuszogott az asztalok mellett, és az udvari zenészek belefogtak egy ritmusos dalba.
Fülöp - Bergengócia hercege, II.Viktor királyi fenségének legjobb barátja és iskolatársa - történeteket mesélt a többieknek a király hőstetteiről, sárkánnyal vivott csatáiról.
- Bizony, sokat köszönhetünk a királynak! Ha nem ölte volna meg azt a bestiát, az még mindig garázdálkodna. Micsoda bátorság! Micsoda elszántság volt szivében, midőn egyedül bemerészkedett a fenevad barlangjába s bizonyitékként kihozta a sárkány fogát.
- Ugyan már! Csak nem hiszitek,hogy mindez igaz volt? - hallatszott egy már jól ismert női hang.
- Viktor, csak a sárkány fájós fogát húzta ki, mire az cserébe megigérte, hogy ezeréves álmot alszik s nem zargatja tovább a környéket. Hamupipőke gúnyosan a királyra nézett. - Emelem poharam a hős királyra!

A király ezen az estén szokásától eltérően nem a saját szobájába ment. Kinyitotta a tőle hat ajtóval odébb lévő hálószoba ajtaját és csendben belépett. Az este rosszabbul nem is végződhetett volna. A vendégek kinevették a háta mögött és gyorsan elhagyták a termet. Még Fülöp sem búcsúzott el tőle. Mindenki sietett elújságolni a legfrissebb hirt. Viktor keserűen gondolt arra a napra, amikor megosztotta sárkányos kalandját feleségével. Ma este azonban minden megváltozik.
Halkan beljebb óvakodott a szobába, vigyázva nehogy valamit leverjen. A sötétben csak a bútorok körvonalait látta, de hallotta Hamupipőke egyenletes szuszogását. Óvatosan odalépett az ágya mellé és lenézett az alvó királynőre. Milyen békésen pihen és milyen nyugalom sugárzik most belőle.
Belenyúlt a zsebébe és kihúzott egy vastag zsinórt. Még egyszer utoljára ránézett a nőre akit valaha szeretett, de már nem érzett iránta semmit. Csak szabadulni akart tőle.
Körülhurkolta Hamupipőke nyakát a zsinórral és fokozatosan szoritani kezdte. A királynő eleinte csak hangosabban kezdte kapkodni a levegőt, majd hirtelen felpattantak a szemi az ismeretlen fájdalomtól. Viktor szorosabban húzt a zsinórt, magában pedig azt kivánta - Legyen már vége, legyen már vége. Hamupipőke küszködése egyre gyengült, mig végül teljesen abbamaradt.
A király kimerülten lerogyott az ágyra halott felesége mellé és hagyta, hogy a szeme megteljen könnyekkel.