2008. december 1., hétfő
Hippeastrum-Amarylis
Amikor először találkoztam ezzel a növénnyel, azt hittem, hogy csak ez a cirmos fajtája létezik. Ugyanis mindenhol ezt láttam csak. Ma már tudom, hogy több ezer változata található meg.
Mit is kell róla tudni?
A boltban vásárolt hagymák általában már előkezeltek, tehát nyugodtan elültethetjük biztosan virágozni fog. Ha azt akarjuk, hogy a következő évben is virágozzon be kell tartanunk egy pihenési ciklust szeptembertől decemberig minimum 8 hét maximum 6 hónap amikoris hűvös helyre rakjuk a hagymát és teljesen megvonjuk tőlük a vizet. Ekkor alakulnak ki a virágbimbók. Ha ezt elfelejtük megtenni később csak leveleket fogunk látni rajta.
Én csak azután szoktam vizet adni neki amikor már látom, hogy hozza a bimbóját. Ekkor világos helyre rakom. Vigyázznunk kell, hogy a hagymát csak háromnegyed részig tegyük a földbe és lehetőleg alulról locsoljuk. ( Nyáron amikor hamarabb kiszárad a föld szoktam felülről is )
Általában elmondtható, hogy minnél több levél fejlődik ki a virágzás után annál több virágot kapunk. Tehát tápozzuk is a növényünket kéthetenként 20-20-20 NPK műtrágyával.A növekedés során a növény sok napfényt, friss levegőt és páratartalmat kiván. Csak minden harmadik vagy negyedik évben szükséges átültetni. Legegyszerűbben az ún.sarjhagymákkal szaporithatjuk. Ezek azok a kicsi hagymák amelyek az anyanövény oldalán helyezkednek el. Óvatosan leválasztva egy külön cserépben nevelhetjük őket, de virágozni csak 3 - 4 év múlva fog
Szeptember végétől hagyjuk abba a locsolást és hagyjuk, hogy a levelek leszáradjanak. Ekkor a tápanyagok a hagymába vándorolnak és a növény felkészül a pihenésre.
Kedvelem ezeket a növényeket,mert korán virágoznak és szemet gyönyörködtető, csodálatos virágokat hoznak kevés odafigyeléssel is.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése